Szerző: Dallos Ádám

Mi a legérdekesebb a holland Morgenster briggen? Az, hogy minden évben fogad magyar fiatalokat, akik így kipróbálhatjuk és megismerhetik a nagyhajós vitorlázás minden oldalát, és átélhetik ezt a különleges életformát. Ha jelentkeztél, és kíváncsi vagy, mi vár rád a hajón, olvasd tovább, ismerd meg a “reggeli csillagot”!

1919-ben épült, akkor még “Vrouw Maria” néven vitorlás halászhajóként üzemelt. 1927-ben 7 méterrel meghosszabbították, és motort építettek bele, ekkora kapta mai nevét. Egészen 1970-ig használták eredeti rendeltetése szerint, ezután több évtizednyi hányattatott sors várt a hajóra. Mai formáját 2008-ban nyerte el, ekkor bocsátották újra vízre jelentős felújítás és átalakítás után.

A 10 fős állandó legénység mellett 36 gyakornok vesz részt a két árbocos hajó kezelésében, a hivatalos szolgálati nyelv az angol. A hozzá hasonló hajókhoz képest könnyen kezelhető, jól manıverezhető, bármilyen időjárási körülmények között gyors brigg.

Ha már most azon izgulnál, hogy hogyan tudsz majd felmászni a 25 méteres árboc csúcsára, olvasd el tippjeinket a szédülés és a tériszony legyőzésére!
Ha pedig írod a listát, hogy miket ne felejts itthon, fusd át, mi miket ajánlunk a fedélzetre!

(Video from S.A.L.T. Hungary)

The Tall Ships Races 2017. Cserveni Tamás videója a Morgenster holland briggen.

The Tall Ships Races 2017 (Video from Toma Cserveni/S.A.L.T. Hungary)

2017

Author: S.A.L.T.