A 2018-as Tall Ships Race-en az EU Exchange és Erasmus+ program keretében ismét lehetőségünk nyílt, hogy magyar csapatot indítsunk. A program keretében a holland MORGENSTER briggen öt örszág fiataljai vehetnek részt. A magyar csapaton kívül Norvégia, Olaszország, Hollandia és Belgium is 7-7 fiatalból álló csapatot indít. A 35 fiatalból álló nemzetközi legénység együtt fog versenyezni Jakob Fremgen kapitány irányítása alatt, hogy megnyerjék a legnagyobb nyári iskolahajó verseny 2. szakaszát a norvégiai Stavanger és a holland Harlingen között.

Szeretnék részt venni a magyar csapatban!

A verseny az angliai Sunderlandből indul július 11-én (videó). Az első szakaszon Dániába, Esbjergbe tart, majd onnan rövid túraszakaszon hajózik a mezőny Norvégiába, Stavangerbe. A 2. szakaszt követően Harlingenben fejeződik be a verseny. A versenyen bárki, bármelyik szakaszon, bármelyik hajón részt vehet, hajózási előképzettség nélkül is. A részt vevő hajók listája itt olvasható. A hajók a 26 év alatti fiataloknak kedvezményes árat kínálnak, azoknak, akiknek ez az összeg is sok lenne, az Ománi Szultánság ösztöndíját ajánlják, melynek összege max. 500 € lehet. Az ösztöndíjra pályázni a S.A.L.T. Hungary-nál lehet, a jelentkezési lapot innen lehet letölteni, majd kitöltve kérjük az e-mail címünkre elküldeni.

tall-ships-races-2018-chart

A versenyen a Morgenster brigg is részt vesz, de csak a 2. szakaszon. A program kiegészül azzal, hogy a csapatok 2018. július 22-én Amszterdamban szállnak be a hajóra, miután 2 napot töltöttek a városban. A fiataloknak Stavangerig lesz idejük, hogy megismerkedjenek egymással és főleg a hajóval. Stavangerben 4 napos fesztiválon vesznek részt a többi hajó legénységével együtt. A fesztivál 2018. július 26-29. között zajlik a legénységek felvonulásával (videó), kulturális programokkal és koncertekkel, valamint utolsó este tűzijátékkal. A kikötőben az összes hajót meglátogathatod. A rajt előtt az összes hajó felvonul a kikötő előtt. Nézd meg a videót a sail parade-ról. A verseny második szakasza 29-e és augusztus 2-a között zajlik az Északi-tengeren. A hajók augusztus 3-ra érkeznek Harlingenbe, és itt is kezdetét veszi a fesztivál. A csapatok augusztus 5-én szállnak ki a hajóról.

Töltsd le a leírást a Morgenster programjáról (angol nyelven, PDF, 3,5 MB)

Ha 15-25 év közötti fiatal vagy, és szeretnél részt venni a magyar csapatban kattints a piros gombra, add meg a neved és az e-mail címed és küldd el nekünk a jelentkezésed. Ha szeretnéd az 500 €-s Oman ösztöndíjat is megszerezni, töltsd le innen a jelentkezési lapot, töltsd ki és küldd el nekünk. De még ezelőtt nézd meg Cserveni Tamás tavaly készült videóját a hajón átélt élményeiről:

Szeretnék részt venni a magyar csapatban!

Author: S.A.L.T.